Szujó Zoltán hangján szólal meg a Navitel navigációs rendszere

Kütyü Magazin - 2018. március 24.

A Navitel örömmel jelenti be, hogy Magyarország leggyorsabb sportriportere elfogadta felkérését és 2018 márciusától a márka nagyköveteként erősíti a gyártó magyar jelenlétét.

„Csatolják be biztonsági öveiket, mert következik a rajt!” – Akár ezt a jól ismert mondatot is hallhatják a Navitel felhasználói, mivel mostantól a népszerű sportriporter és Formula–1 szakértő, Szujó Zoltán hangján szólal meg a saját térképes adatbázissal és navigációs algoritmussal működő Navitel navigációs rendszere.

A közúti közlekedés során a pillanatnyi körülményekhez is dinamikusan alkalmazkodó navigációnak napról napra nagyobb a szerepe. Nem csak a cégek, vállalkozások üzemeltetése, hanem az egyének szempontjából is jogos elvárás, hogy a lehető leghatékonyabban jusson el mindenki az úticéljához. Ebben jelentenek segítséget a műholdas helymeghatározáson alapuló navigációs megoldások. A Navitel a kelet-európai régióban kartográfiai cégként kezdte meg működését, majd saját navigációs alkalmazás és vele párhuzamosan navigációs algoritmus fejlesztésébe kezdett. Mára három kontinens országainak jelentős részre, ezzel a világ úthálózatának nagy része szerepel az adatbázisában.

A kelet-európai térségből kiinduló fejlesztésnek köszönhetően a régióban igen részletes földrajzi, illetve forgalmi információkkal rendelkezik a Navitel, ami saját márkás helymeghatározó és megjelenítő eszközöket is kínál ügyfeleinek. Ezek a kifejezetten navigációra optimalizált eszközök a stabil működést, egyértelmű tájékozódást és könnyű kezelhetőséget helyezik előtérbe, használatuk esetén szabadon hozzáférhetők a mobiltelefonok, illetve fedélzeti szórakoztató rendszerek összes szolgáltatásai.

A Navitel most látta elérkezettnek arra az időt, hogy a magyar nyelvű hangutasítások, információk az eddigi szintetikus helyett egy közismert, közkedvelt, ráadásul az autózáshoz, közlekedéshez több szálon is kapcsolódó személy hangján szólaljanak meg.

Így találtak egymásra Szujó Zoltánnal, aki a Formula–1-es közvetítésekből ismerős sokak számára, de ezen túl is számtalan módon kötődik az autózáshoz, a közúti közlekedéshez. A Navitel törekedett arra, hogy Szujó Zoltán ne csak a „Fordulj jobbra, fordulja balra” stílusban adjon utasítást az autósoknak, hanem az elhangzó mondatok, javaslatok, figyelmeztetések lazább, közvetlenebb stílusa is hozzájáruljon az utazással töltött idő kellemesebben eltöltéséhez.

„Nagy megtiszteltetés és óriási öröm volt, hogy felkértek erre a nagy jelentőséggel bíró feladatra! Mivel egy autó akár 36 métert is megtehet másodpercenként, miközben szabályosan halad, ezért egy rosszul, vagy pontatlanul elhangzó információ könnyen irányvesztést vagy akár eltévedést okozó következményei is lehetnek.” – mondta Szujó Zoltán arról, mit érzett, amikor felkérték a Navitel Navigator magyar hangjának.

„Hiába az egyik munkaeszközöm a saját hangom, és használom nap mint nap, igyekeztem előre készülni a hangfelvételre. Amikor a lányaimmal közösen autóztunk, ők is kérték, hogy a majdani szavakat használva kommentáljam az autózásunkat, így élesben gyakoroltam azt, ami később a stúdióban viszonylag rövid idő alatt rögzítésre is került.”

„Nem csak az autós, autósportos kötődésem, hanem egy másik hobby-m, a nyelvészet miatt is örültem a Navitel felkérésének. Érdekes volt látni és átélni, hogy egy navigációs eszköz nyelvészeti összeállítása során milyen építőelemekből, „téglákból” áll össze a teljes hang adatbázis, illetve ezek megválogatásakor milyen egyéb szempontokat kell figyelembe venni.” – tette hozzá a népszerű sportriporter.

„Mivel az autós, illetve bármilyen más járműves navigáció alapvetően egy komoly műfaj, ezért elsődlegesen az érthetőségre és az információ tartalmára fókuszáltunk a felvétel során. Igyekeztem jól artikulálni, és egy kicsit lassabban is beszélni, mint pl. egy Formula–1-es futam rajtjánál. Bízom benne, hogy felismerhető lesz a hangom a Navitel Navigator használata közben is.” – tette hozzá a Navitel magyarhangja.

Szujó Zoltán több érdekességet is elárult egyrészt a felvételről, másrészt arról, miért fontos számára a jó navigáció:

„Amikor végeztünk az alap hangkészlet rögzítésével, akkor felvételre került egy „B-oldal” is, lazább, viccesebb kifejezésekkel, ahol pár kiszólás, összekacsintás, F1-es szakkifejezés, autósportos utalás is belekerült az adatbázisba. Így aki nyitottabb a közvetlenebb hangnemre, az ilyen stílust is választhat magának.

A felvétel során felsejlett néhány régebbi emlékem, például a 2002-es, 2003-as brazil, illetve maláj nagydíjak időszakából. Akkor még papír alapú térképpel jártuk a világot, és abból próbáltam a bérautót vezető operatőr kollégámat a szállásunkhoz elnavigálni, de legalább ötször elmentünk az autópálya kihajtó mellett, mert a 6 sávos autópályán egyszerűen nem tudtuk, melyik kijárat a mienk. Ilyen esetben nagyon hasznos egy jó navigáció, de fontos, hogy az információ a kellő időben és érthetően hangozzon el. De egy másik eset is eszembe jutott, amikor a feleségemmel a párizsi Diadalív körüli 8-10 sávos körforgalomban csak több kör megtétele után találtuk el a szállásunkhoz vezető kijáratot. 2002-ben Monaco-ban is volt egy emlékezetes eset, ott a szerpentin okozott némi felfordulást, ugyanis miközben már írtam a tv-s szövegemet, térképből próbáltam navigálni a kollégámat, de ezek együtt olyan folyamatokat indítottak el bennem, aminek a megérkezéskor jól érezhető következménye lett. Ma már mindez elkerülhető egy Navitel navigációval. Nagy élményt jelentett a felvétel, már kíváncsian várom a használatát!”.

Vissza