Segítség, pattanás! Hogyan szabaduljak meg tőle?

Kütyü Magazin - 2020. július 8.

A bőrön megjelenő apró, fájdalmas, piros pöttyök rengeteg ember életét megkeserítik. A pattanások gyakran már a tinédzserkor elején megjelennek, és egyesek még felnőtt éveikben is rendszeresen megküzdenek velük. A mindig a legrosszabb helyen megjelenő kis dudorok alaposan aláássák az emberek önbizalmát, akik egy reménytelennek tűnő, örökös csatát vívnak velük. Léteznek azonban olyan praktikák, amellyel a pattanásos bőr is hatékonyan kezelhető.

Mitől alakulnak ki a pattanások?

A pattanás tulajdonképpen nem más, mint a bőrben lévő faggyúmirigyek kivezető nyílásának eltömődése következtében jelentkező duzzanat. Főként hormonális változások hatására alakul ki, hiszen serdülőkorban megnő a faggyútermelés, a mirigyek aktivitása pedig fokozódik. Ez a folyamat a szerencsésebbek esetében azonban többnyire 25 éves kor körül befejeződik. 

Akiknek viszont felnőtt éveikben is rendszeresen pattanásos a bőrük, ott a hormonok egyensúlyának felborulása, a szennyezett levegő, genetikai hajlam, esetleg egyes allergiák állhatnak a háttérben. 

Sajnos sokan azzal sem segítenek magukon, hogy nem fordítanak kiemelt figyelmet a bőrük ápolására. Az arctisztítást letudják egy kis vízzel és tusfürdővel, ha pedig használnak egyéb termékeket, akkor azt sem az alapján választják ki, hogy megfelelő-e a pattanásos bőr számára. Pedig érdemes egy kis plusz figyelmet szentelni neki, hiszen a gondos odafigyelés által a pattanások száma jelentősen csökkenthető.

A pattanásos bőr kezelése

A pattanásokkal tarkított bőr speciális ápolást igényel, mely szerencsére ma már könnyedén megvalósítható, hisz rengeteg olyan termék áll rendelkezésre, amelyet direkt erre a típusra fejlesztettek ki. Fontos, hogy ne sajnáljuk az időt a keresgélésre, kísérletezésre, és ne adjuk fel, ha elsőre nem találjuk meg azt a készítményt, amely a bőrünknek leginkább megfelelő. 

A Helia-D webáruházban is számos olyan kiváló kozmetikumot találunk, melyek segítenek hatékonyan kezelni a pattanásos bőrt és csökkenteni a vele járó kellemetlenségeket.

A mindennapi arctisztításhoz használjunk olyan készítményeket, amelyek fertőtlenítenek, mélytisztító hatással rendelkeznek, és összehúzzák a tág pórusokat. Ha a pattanások mellett a zsíros bőr is problémát okoz, akkor egy hatékony szárítókeverék segítségével csökkenthetjük a fokozott zsírosodást, és megszabadulhatunk a folyton fénylő, csillogó arcbőrtől. 

Időnként pedig alkalmazzunk hámlasztót, ami tisztítja a pórusokat, optimalizálja a bőr olajtermelését, segít eltüntetni a pattanások után maradó foltokat, és eltávolítja a bőr felső, elhalt hámsejtjeit. Szinte érezni is fogjuk, ahogy a hámlasztás után a bőrünk megújul, fellélegzik. 

Ezenkívül a napfény és a friss levegő is jótékony hatással van a pattanásos bőrre, de ha az összes próbálkozásunk ellenére sem javul a helyzet, akkor érdemes lehet felkeresni egy bőrgyógyászt.

 

Vissza