Már 23 településen kínál gigabites 5G-t a Telekom

Kütyü Magazin - 2020. augusztus 26.

A Magyar Telekom április 9-én indította el kereskedelmi 5G szolgáltatását, mely 5G képes készülékkel és arra alkalmas havidíjas csomaggal használható a lefedett területeken. Augusztus végére újabb mérföldkőhöz ért a szolgáltatás, több tucatnyi új állomás bekapcsolásával már 23 településen - Budapest, Budaörs, Zalaegerszeg, Debrecen, Kecskemét, Szeged és Szombathely bizonyos részein, valamint 16 Balaton környéki település egyes pontjain - érhető el a gigabites kínált letöltési sebességet* biztosító kereskedelmi szolgáltatás.

„A Magyar Telekomnál évek óta azon dolgozunk, hogy Magyarország digitális fejlődését elősegítsük, és az eszközök, szolgáltatások által könnyebbé, korlátlanabbá tegyük ügyfeleink mindennapjait. Ehhez kínál stabil alapot kiterjedt gigaerős hálózatunk, melynek fejlesztésében újabb mérföldkőhöz érkeztünk. Büszkék vagyunk arra, hogy már több mint 2,2 millió ponton - vagyis a magyarországi otthonok és vállalkozások 40%-a számára – elérhető gigabites sávszélességű vezetékes hálózatunk, emellett 5G szolgáltatásunk tekintetében szintén rendelkezésre áll a gigabites sebesség” – mondta el Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója.

A Telekom hálózatán a gigabites 5G szolgáltatás Budapest, Budaörs, Zalaegerszeg, Debrecen, Kecskemét, Szeged és Szombathely bizonyos részein, emellett a balatoni régió 16 településén - Siófokon, Tihanyban, Balatonalmádiban, Balatonberényben, Balatonföldváron, Balatonfüreden, Balatonlellén, Balatonmáriafürdőn, Balatonszabadi-Sóstón, Fonyódon, Gyenesdiáson, Balatonfenyvesen, Keszthelyen, Vonyarcvashegyen, Zamárdiban és Hévízen – részlegesen érhető el. 

A TELEKOM GIGABITES 5G HÁLÓZATA

 

Igénybevételéhez az 5G hálózati lefedettség mellett 5G-képes készülékre és megfelelő mobiladatcsomagra van szükség. A Telekom az 5G szolgáltatást jelenleg díjmentesen, promóciós jelleggel biztosítja az alábbi szolgáltatások megléte mellett, meghatározott feltételekkel: Korlátlan Net, Korlátlan Net Max, Flotta Korlátlan Net vagy Üzleti Adat Korlátlan mobilinternet szolgáltatással rendelkező vagy arra váltó ügyfeleinek 6 hónapra; valamint az új 5G-képes eszközt vásárló és a Net 10 GB, Flotta Net 10 GB, Flotta Net 20 GB, Üzleti Adat 15 GB mobilinternet csomagok valamelyikét választó vagy azzal rendelkező ügyfeleinek a vásárlást követő aktiválástól számított 3 hónapra.

A Telekom folyamatosan bővíti portfólióját 5G-képes eszközökkel, így kínálatában elérhető a Samsung Galaxy S20 ULTRA, Samsung Galaxy S20 PLUS 5G, Samsung Galaxy Note 10 PLUS 5G, Huawei Mate 20x 5G, Huawei P40 PRO 5G, LG V50 THINQ 5G, illetve előrendelhető a Samsung Galaxy Note 20 ULTRA 5G és a Samsung Galaxy TAB S7+ 5G.

A korábbi technológiáknál jóval nagyobb adatátviteli sebességet, alacsony késleltetést, és rengeteg hálózati eszköz csatlakozását lehetővé tevő 5G technológia számos új lehetőséget nyit majd az ipari és lakossági felhasználásban. A Telekom tervei szerint az év végére tovább növeli az 5G területi lefedettséget, hogy minél több ügyfele számára elérhetővé váljon a mobiltechnológia legújabb generációja.

_____________

* Az 5G szolgáltatás kínált maximális letöltési sebessége 1 Gbps, ennek elérése függ a megfelelő képességű, az adott technológiát támogató készülék meglététől; attól, hogy az adott ponton támogatja-e a hálózat azt a sebességet, valamint a rádiós- és forgalmi körülményektől. 

Vissza