Nagy lépés a valódi digitális oktatás irányába

Kütyü Magazin - 2022. szeptember 1.

Az elmúlt években állandó szereplőjévé vált az életünknek a távoktatás, akár tanulóként, szülőként vagy éppen pedagógusként vettünk részt benne. Miközben minden érintett fél a maga módján igyekezett megbirkózni a kihívásokkal, egyértelműen kiderült, hogy az igazi digitális oktatás sokkal többet jelent, mint puszta online óraadás: interaktív feladatmegoldást, a belső motiváció és a kreativitás tudatos fejlesztését és az egyéni tanulási útvonalak hatékony támogatását.

Az ehhez szükséges eszközök és módszerek azonban egyelőre sok helyről hiányoznak – ez a gondolat vezette az Euronedu fejlesztőit, amikor megalkották komplex kéttannyelvű oktatási platformjukat, hogy ezzel segítsék a németül és angolul tanulókat a nyelvi kompetenciákon túl többek között a kulturális ismeretek, a problémamegoldás és a kritikai gondolkodás elsajátításában. A digitális tananyagcsomag a maga nemében első és egyedülálló hazánkban, így kétségkívül nagy ugrást jelent az oktatás minden szereplőjének.

Évente kb. 15 ezer magyar középiskolás dönt úgy, hogy külföldi felsőoktatási intézményben mélyíti tovább tudását, és a szép számban elérhető ösztöndíjas helyeknek köszönhetően sokuk számára ez nem csupán álom. Ehhez persze elengedhetetlen, hogy jó jegyeket szerezzenek, illetve kielégítő tudással rendelkezzenek az adott idegen nyelven, ha pedig ismerik a célország kultúráját és mindennapjait is, akkor óriási előnnyel indulhatnak a versenyben. Sajnos azonban ezt a kiváló hátteret kevés középfokú intézmény tudja biztosítani számukra, a világjárvány miatt pedig az elmúlt években még a kéttannyelvű iskolákban tanulók számára is beszűkültek a lehetőségek. A diákok és a szülők részéről is nagy igény mutatkozott tehát olyan online is elsajátítható komplex tananyagra, mely sokoldalúan képes fejleszteni nem csupán a nyelvtudást, de a kapcsolódó, szintén nélkülözhetetlen kompetenciákat is: az önállóságot, kreativitást, kritikai gondolkodást – az Euronedu platform felhasználói számára mindez már egy helyen is elérhető.

 

Nagy hiányosságokat tárt fel a COVID: online vagy digitális oktatás?

Az elmúlt években újra és újra felbukkanó pandémia addig soha nem tapasztalt akadályokat állított a magyar diákok, szülők és pedagógusok milliói elé. Kétségtelenül beköszöntött egy új korszak az oktatásban, az ehhez való alkalmazkodás azonban nagy kihívásokat tartogatott minden érintett számára. Fény derült számos égető problémára az online óraadás tömeges bevezetése kapcsán: a tanuláshoz és tanításhoz szükséges informatikai ismeretek sok helyen hiányosnak bizonyultak, a hagyományos módszertannal átadott tananyagot nehezen dolgozták fel otthon a diákok, a gép előtt töltött órák pedig többnyire passzívan teltek. Emellett a gyerekek motivációját és figyelmét is rendkívül nehéz volt fenntartani, így fáradt és kiégett, kedvtelen tanárok és tanulók voltak kénytelenek teljesíteni a mindennapokban. Világos, hogy ezekre a körülményekre az intézmények és a pedagógusok sem tudtak felkészülni, a jövőben azonban nem lehet tovább halogatni a nyitást az igazi digitális oktatás felé, hogy valóban hatékony legyen a tudásátadás.

Rudi Andrea

„Ideje széles körben is felismerni: az online és a digitális oktatás nem is állhatna távolabb egymástól, talán csak az a közös bennük, hogy mindkettőhöz internetkapcsolatra van szükségünk. Az online tanulás során a diák többnyire passzív, figyel, önállóan dolgozik, másol, tananyagot tölt le – és ez ennyiben ki is merül. A valóban digitális oktatásban a tanár facilitátori szerepet tölt be, vagyis nem az ő személye, hanem a tanuló aktív tevékenysége áll a középpontban, a tanár csupán irányít, támogat. Gyakori a csoportmunka, van szótár és szinoníma funkció, multimédiás- és egyéb hasznos szemléltető eszközök, amelyek a tanulót önállóságra, jobb kommunikációra, összetettebb gondolkodásra sarkallja. Az Euronedu rendszerének összeállítása során mindezt figyelembe vettük: 34 témakörön keresztül mutatjuk meg a német és az angol nyelvterület országismereti és interkulturális vonatkozásait számos kompetenciát fejlesztő, izgalmas és érdekes feladattal, amely jelenleg egyedülálló és a módszerei más oktatási területeken is kiválóan használhatók lehetnek” – részletezi Rudi Andrea mesterpedagógus, az Euronedu ötletgazdája és kifejlesztője.

 

Nyílik a kapu a valódi digitális oktatás felé

Mivel a távoktatás minden jel szerint a jövőben is a mindennapok része lesz az újabb és újabb járványhullámok és a tantermi oktatást akadályozó egyéb tényezők miatt, mindent átható szemléletváltásra és merőben új módszerekre van szükség ahhoz, hogy a diákok eredményesen készülhessenek fel az elöttük álló tanulmányi megmérettetésekre. Miközben az intézményekben gyakran hiányoznak az ehhez nélkülözhetetlen eszközök, az éppen olyan fontos, hogy a pedagógusok is megfelelő támogatást kapjanak az online óraadás során. Az Euronedu kész tanmenettel, feldolgozási javaslatokkal, multimédiás anyagokkal támogatja az oktatókat ebben a munkában. Míg a hazánkban korábban elérhető kezdeményezések inkább csak egy-egy tananyag digitális formában történő feldolgozására törekedtek, ez a platform valóban utat nyit a digitális oktatás felé – az így elsajátított készségek és módszerek pedig más tantárgyak esetén is kiválóan hasznosíthatók.

Koch Márta

„Az Euronedu összeállítása során a fő célkitűzés az volt, hogy a célnyelvi civilizáció oktatásához egy komplex, a NAT által megfogalmazott szempontok szerinti tananyagot dolgozzunk ki, mely segít a hallgatóknak a távoktatásban, a szülők számára is transzparens és átlátható, ráadásul a tanároknak instant digitális eszközöket nyújt. A rendszer bármelyik iskola, nyelviskola, diák vagy szülő számára könnyen hozzáférhető egyszeri regisztrációval mindössze néhány nyelvóra áráért, de tervben van egy még praktikusabb, bárhol-bármikor használható mobilapplikáció elkészítése is. A visszajelzések rendkívül pozitívak, a gyerekek és a pedagógusok is nagyon élvezik az Euroneduval végigvezetett órákat, közben természetesen minden érkező visszajelzést igyekszünk beforgatni a rendszer továbbfejlesztésébe” – teszi hozzá Koch Márta nyelvtanár, az Euronedu másik megalkotója.

Vissza