Vodafone: Befejeződött a szélessávú mobilhálózat fejlesztése

MTI Sajtóadatbank - 2012. március 29.

A Vodafone Magyarország befejezte szélessávú mobilinternet hálózatának modernizációját, s így a korábbi mintegy 640 település helyett több mint 2.400 településen, a lakosságot nézve az ország 90 százalékán érhető el a nagysebességű internet szolgáltatása.

Beck György, a társaság elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, az eredeti tervek szerint a fejlesztés nyárra lett volna kész. Hozzátette, ahhoz hogy a településeken mindenütt elérhető legyen a nagysebességű internet, szükség van a társaság által már elnyert és kifizetett 900-as frekvenciahasználati engedélyre is, amit a hatóság a várakozások szerint nagyon rövid időn belül kiad.
Az elnök a sajtótájékoztató közben bejelentette, megkapták az engedélyt. A társaság 2.600 bázisállomást modernizált. Az új hálózat feleannyi energiát fogyaszt, mint a korábbi. Az új hálózat képes negyedik generációs szolgáltatásokra is, de ezeket majd a piaci igények függvényében vezeti be a Vodafone.  A beruházás összegéről az elnök korábban elmondta, több tízmilliárd forintot költenek rá, s további 15 milliárd forintért vásároltak 2 megahertznyi 900-as frekvenciát az állami árverésen.
Az MTI piaci értesülései szerint a hálózatmodernizáció a frekvenciavásárlással együtt több mint 50 milliárd forintba kerül.

Vissza