Samsung Galaxy Folder – olcsó kagylómobil Android alapokon

Farkas Norman - 2013. július 16.

Koreai források szerint a Samsung hamarosan egy kedvező árú androidos okostelefonról rántja majd le a leplet, mely – a „butamobilok” korában fénykorát élő –  kagyló kialakítással hódíthat.

A minap több koreai oldal hivatkozott egy névtelenségbe burkolózó Samsung vezetőre, aki azt állította, hogy cége néhány héten belül piacra dob anyaországában egy Galaxy Folder nevű, kinyitható kialakítású androidos okostelefont.

A Folder várhatóan kétmagos Snapdragon S4 processzorral, LTE modemmel, hagyományos számgombokkal, a kagyló forma sajátosságait kiaknázó, új felhasználói felülettel és két érintőképernyővel érkezik. A készülék nagyobbik kijelzője valószínűleg 800 x 480 pixel (WVGA) felbontású lesz.

A Galaxy Folder nem az első kinyitható droid a Samsung pályafutása során, hiszen a tavaly bemutatott "Jackie Chan mobil" is hasonló volt, ám az a luxus készülékek ringjében próbált szerencsét, s 2-3 ezer dolláros árcéduláját nézve nem csoda, hogy nem lett néptelefon.

A Galaxy Folder viszont más lesz, állítólag igen vonzó ajánlatnak ígérkezik, s egyfajta próbatelefonnak szánja a Samsung, melynek hazai sikere után egyéb régiókban is bátran forgalmazhat „kagylódroidokat”.

Te örülnél, ha a megszokott formájúak mellett kinyitható kialakítású okostelefonok közül is válogathatnál?

 

a "Jackie Chan mobil"

 

 

 [Forrás: Unwired View]

Vissza