Nokia: az iPhone 5C színeit a Lumia modellek ihlették

Farkas Norman - 2013. szeptember 11.

A Microsoft kezébe került finn gyártó egy Twitter bejegyzésben adott hangot észrevételének, miszerint a tegnap bemutatott iPhone 5C-vel a hasonló színekben pompázó Lumia modelleket próbálja utánozni az Apple.

Mint tudjuk, az Apple tegnap este rántotta le a leplet az új okostelefonjairól. A friss modellek egyike a modernebb hardverrel és ujjlenyomat-olvasóval felvértezett iPhone 5S, a másik pedig a tavalyi iPhone élénk színekben pompázó műanyag házzal szerelt kiadása, az iPhone 5C.

Nos, a Nokia úgy érzi, hogy a sárga, kék, rózsaszín, zöld és fekete színekben megjelenő iPhone 5C-vel a hasonló, élénk árnyalatokban elérhető Lumia okostelefonokat próbálja másolni az Apple. A finnek nem tartották magukban a benyomásukat, s az alábbi posztot osztották meg hivatalos brit Twitter oldalukon:

 

 

A bejegyzésben megköszönik az Apple igyekezetét, mondván, hogy az utánzás nem más mint a hízelgés legkifejezőbb módja.

Bár szó sincs arról, hogy a Nokia talált fel bizonyos színeket, tény, hogy ő az a gyártó, aki néhány éve sajátosan kezdte el őket alkalmazni a Windows Phone rendszerű mobiljainál. Most pedig ez változott, hiszen az Apple is hasonló munkát végzett az iPhone 5C megalkotásakor, azaz jogos a Nokia észrevétele.

 

 

[Forrás: Unwired View]

Vissza